2013. június 23., vasárnap

Adományok/Donations

THANK YOU FOR ALL! Please look at my next post. 
KÖSZÖNÖM MINDENKINEK! Kérem, nézzék meg a következő posztomat. 

Scroll down for English, please. 

Dr. Mészáros György egyetemi oktató és kutató vagyok. E szöveget alapvetően azok fogják érteni, akik ismernek közelről vagy távolról, de szeretnék áttételesen másokat is megszólítani, akik ide tévednek, másoktól  hallanak rólam. Egy alaposan végiggondolt, de igencsak ellentmondásos döntést hoztam. Gyűjteni fogok, úgy is mondhatom: koldulok az interneten. Hogy mire gyűjtök? Hadd osszam meg hosszabban: 

2013-ban elkezdtem egy kutatást középiskolás leszbikus, meleg, queer fiatalokkal. A kutatás egy sajátos, résztvevő, a fiatalokat is bevonó kutatás, amiben ők nem a vizsgálat "tárgyai", hanem aktív résztvevők, kutatótársak, s velük együtt építjük föl a kutatásból születő tudást: az "iskolai tapasztalatok melegként" témában, egy (a résztvevők védelme miatt) zárt (titkos) Facebook csoport kereteiben, és élő találkozások során. A kutatást csak saját kontómra, mindenféle kutatási pénz nélkül végzem. 

Ennek a kutatásnak a módszertana is érdekes, újszerű, és fontosnak gondolom, hogy mind a tartalmáról, mind a módszerekről kommunikáljak neveléstudományi közegben is. Ennek része, hogy beadtam egy absztraktot egy nemzetközi konferenciára: az oxfordi Ethnography and Education Conference-re (http://www.ethnography.webspace.virginmedia.com/Ethnography_Conference/Home_page.htm), ahová minden évben csak kb. 50 fő kerülhet be. Mindenki önálló szekcióban mutathatja be a kutatását, élénk dialógus van minden cikkhez kapcsolódóan, el kell ugyanis küldeni a tanulmányt (angol nyelven) előre a konferencia előtt, és a szekció résztvevői elolvassák a szöveget, és arról beszélgetnek végig. Tavaly is részt vehettem ezen a konferencián, nagyon jó szakmai élmény volt, és nemsokára egy könyvfejezetként jelenik meg akkor írt tanulmányom, szintén meleg témában. 

Bár elfogadott absztraktom van, ebben az évben nehéz helyzetbe kerültem, mert az egyetemem nem támogatja a nemzetközi konferenciarészvételt. A megvonások miatt erre nincs lehetőség. Én viszont most saját zsebből nem tudom kifizetni a 185 Font (~ 64000 Forint) részvételi költséget. Minden mást megoldok: repülök olcsó fapadossal, Oxfordban jóbarátomnál szállok meg, de a konferencia díját nem tudom kigazdálkodni. Sajnos vonatkozó pályázatot sem találtam. Így végső kétségbeesésemben úgy döntöttem, megpróbálom rá összegyűjteni a pénzt az interneten. A konferencián való részvétel nekem is fontos szakmailag, de úgy gondolom, hogy a téma megjelenítése nemzetközi színtéren is olyan ügy, amiért lehet gyűjteni. 

Tisztában vagyok vele, hogy ellentmondásos ez a gyűjtés. Vannak sokkal fontosabb ügyek, vannak, akik nagyon rosszul élnek, és én ráadásul olyan szerencsés vagyok, hogy gyakran kijutok külföldre, mert hívnak konferenciákra (és kifizetik a részvételi díjat), pályázok tanulmányutakra, tagja vagyok egy nemzetközi szervezetnek stb. (Nem saját zsebből utazom!) De úgy vélem, hogy mindezzel együtt ez is lehet egy fontos ügy, és erre a konferenciára nem tudok kimenni, pedig ez az egyik legfontosabb számomra. Ezt a cselekvést egyfajta performance-nak is szánom: ma Magyarországon egy egyetemi oktató és kutató az interneten koldul konferencia-részvételért. Legyen ez elgondolkodtató, vitát ébresztő. Lehet nyugodtan (egyet nem értőleg is természetesen) hozzászólni. Ez számomra egy érdekes kísérlet is. Vajon működik-e egy ilyen? Mennyire? Milyen reakciókat vált ki? 
A legerősebb kritika talán azért érheti ezt a gyűjtést, mert individuális, csak rám vonatkozik. Ez jogos, de ahogyan írtam ez egy első kísérlet: most SOS megoldást találni a konkrét problémámra. A későbbiekben lehet, hogy hasonló adományozást kezdeményezek, hogy általában fiatal kutatók ki tudjanak jutni külföldi konferenciákra, bár hozzá kell tegyem, úgy vélem, nem ez lenne erre a problémára a megoldás. 

Ha tehát a fenti leírás után úgy döntött/döntöttél, hogy szívesen adakozik/adakozol, akkor várom az adományát/adományod (minden forint/euro/font/dollár számít) vagy a fenti paypal gomb segítségével  (ez esetben az összeget forintban kell megadni, de lehet tudomásom szerint valutában is fizetni) vagy az OTP 11773030-12347977 számlaszámra átutalva (ez utóbbi mód esetén, kérem beírni a közlésmezőbe: adomány). Már az is segítség, ha nem a teljes összeget kell (kölcsönt felvéve) kifizetnem. Adományokat és nem szponzorokat keresek, tehát nem fogom senki nevét, szervezetét nyilvánosságra hozni, és teljesen titkos maradhat. A befolyt összegről időről időre itt e blogon tájékoztatást adok, és elszámolok az összegről. Felteszem ide a konferenciarészvételt igazoló lapot, és az elkészült tanulmány kivonatát. Leállítom a gyűjtést, amint összegyűlt a részvételi díj. Amennyiben netán magasabb összeg folyna be, több egymás utáni nagyobb adományozás miatt, a többletet (jelzem a blogomban és) az utazásra fogom költeni, illetve a most is folyó kutatás egyéb költségeire (pl. a csoporttalálkozókra feljutás támogatása vidéki fiataloknak) fordítom (ezek eddig is voltak, de a saját zsebemből fizettem). Természetesen ez az adományozás a bizalomra épít, de utána lehet nézni annak, ki is vagyok, mit is csinálok (aki nem ismer még): különösen a  http://www.meszarosgyuri.hu/oldalon. Továbbá szívesen válaszolok kérdésekre a meszarosgyuri.d at gmail.com címen. 

Köszönöm! 

English version: 

I am György Mészáros, PhD, university teacher and researcher. This text is understandable mainly for my friends and aquintances, but you can have more information about me on my website: http://www.meszarosgyuri.hu/
I have made a quite controversial decision. I am collecting donations on the Internet. Why? What is my purpose? Let me explain it. 

In 2013, I started a participatory research project on my own (without any funds) with LGQ high school students. Together with the students, we as a "group of researchers" are sharing our experiences on being LGBTQ in school, and creating shared knowledge on this issue. We have a secret Facebook group where we develop this  knowledge together. This inquiry is quite interesting also from a methodological point of view, and I decided to share the first results and the specificities, experiences of the research process with an international audience. I have an abstract accepted for the Ethnography and Education Conference in Oxford http://www.ethnography.webspace.virginmedia.com/Ethnography_Conference/Home_page.html. It is a unique conference (you can read  more information about it on the conference website), and it would be very important (to me and to the project) to present my paper at the conference. (Last year I have already participated in the conference, and my paper presented will be published as a book chapter, soon.) 

But this year, I have a problem. Because of the cuts, my university cannot finance any international conference participation, and I can't afford the 185 Ł (British Pound) (~ 64000 HUF) conference fee by myself (an assistant professor's salary is very low in Hungary). So, as my last chance, I decided to collect the sum of the fee on the Internet. I will pay the journey, I have a good friend in Oxford I can stay by, but the conference fee is really too expensive for me. 

I am aware of the controversial nature of my action, it can be criticized for several reasons: there are more important issues, poor people around us, it is mainly an individual cause, I can travel a lot to different conferences, because of other resources (I am member of an international association, too: ATEE), but this conference is not financed, but the most important to me, and I still think it might be considered an important cause. This collecting is also a performance that raises discussion, dialog, reactions around this issue: a Hungarian university teacher and researcher is "bagging" on the Internet to be able to pay for a conference fee. Every respectful comment (of course even disagreement) is welcome. 

After this short presentation, if you have decided to donate money for this purpose (every pound, euro or dollar counts), please, use the above paypal button (in this case you could pay in foreign currency, but you should write the amount in HUF)
or transfer money directly to my bank account (in this case, please indicate: "donation"): 
OTP 11773030-12347977
SWIFT: OTPVHUHB
IBAN: HU61117730301234797700000000

It is helpful, if I just don't have to pay all the sum on my own (borrowing money).
Transparency is very important to me. I will post here the certificate of participation, and some excerpts of my paper. I will post also the actual sum from the donations (time to time), and I will close the process when it arrives to 185 Ł (equivalent in HUF).
If you have any question, don't hesitate to contact me: meszarosgyuri.d at gmail.com 

Thank you. 








6 megjegyzés:

  1. egy megosztással tudok segíteni...Egyenlőre ennyire telik...Tsókok!

    VálaszTörlés
  2. 2000Ft az OTP-s számlára átutalva kezdésnek. Remélem sikeresen... Jó utat és sok szerencsét! :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm az adományokat. Nagyon köszönöm, csodálatos, mostanra már összejött 58000 Forint. Ilyen rövid idő alatt a majdnem teljes összeg! :) A holnapi nap folyamán valószínű le is zárom a gyűjtést! Nagyon jó élmény ez a szolidaritás!

    Thank you! I have already almost the entire sum: cc. 165 Ł so far. I will close this tomorrow most probably. Thank you so much!

    VálaszTörlés