2013. augusztus 13., kedd

Rendszerkritika és marxizmus 3.: LMBT+ témák és aktivizmus rendszerkritikai szemmel

Ahogyan ígértem, írok az LMBT+ témák és aktivizmus rendszerkritikai (marxista) megközelítéséről. Hogy jól érthető legyen ez a bejegyzés, az előző rendszerkritikait legalább el kellene hozzá olvasni :)  Bár tudom, ez utóbbi bejegyzéseim nem könnyű olvasmányok... :), de fontosnak tartottam megírni őket. Elöljáróban még annyit, hogy itt nem egy teljes "rendszerkritikai queer" elméletet fejtek ki, inkább csak a mainstream megközelítéssel kapcsolatban fogalmazok meg kritikát, és néhány alapgondolatot vázolok fel. 

Rendszerkritikai szemmel az aktuális LMBTQ aktivizmus nem radikális (ezen én mindig gyökereset értek, gyökerestül változtatót, és alapvetően pozitív kifejezés a számomra). A hazai LMBTQ aktivizmus kétségtelenül nagyon fontos szerepet töltött és tölt be Magyarországon a jogokért való harc, az érdekvédelem területén. Én azonban - baloldali szemmel - úgy látom, hogy valójában nem LMBTQ érdekvédelemre van szükség, és a jogokért folyó harc szintén figyelmen kívül hagy mélyebben rejlő problémákat. A társadalmi folyamatokat - amiknek csupán az egyik dimenziója az LMBTQ emberek elnyomása - áthatja a kizsákmányolás rendszere, amelyet nem lehet érdekvédelemmel, a polgári jogok kivívásával megváltoztatni.

Az én szemléletemben az alapvető problémát tehát - nem meglepő módon az előző bejegyzéseim után - a kapitalista tőkerendszer jelenti, amely rendszerszintű elnyomást gyakorol a munkájukból élő emberek felett. Ez a gyökere mindenféle elnyomásnak és kirekesztésnek. A kapitalizmus a maga dehumanizáló (elembertelenítő) tendenciáival, eredményesség- és hasznosságközpontúságával rendszer szinten termeli újra az emberi szexualitás sokféleségének tagadását is a társadalomban, s így a heteroszexualitástól eltérő formák elnyomását. A kapitalista társadalomnak arra van szüksége, hogy a szexualitást normatív keretek között tartsa, a munkaerő újratermelésére legalkalmasabb formákat preferálja, és az ember elidegenedését fenntartsa annak szexualitásában is. Az ember azonban csak árucikk mivoltától megszabadulva lehet igazán szabad szexuális értelemben is. Ezért valójában a LMBT+ emberek számára a valódi és teljes szabadságot nem a jogok elnyerése, nem bizonyos érdekek érvényesítése hozza meg, hanem a rendszerszintű változás, a kapitalista rendszer megszűnése. Ez kellene legyen a harc végső célja. Tudom, hogy ez sokaknak meredek, de ez elég világosan következik a már elemzett marxista felfogásból. Ez egyébként nem jelenti, hogy semmibe nem akarnék bekapcsolódni, ami nem egyenesen a kapitalizmus felszámolását tűzi ki célként, de azt igen, hogy tudom: a végső cél ez, ami mindig előttem lebeg. 

"Dehát épp a kapitalizmusban bontakozott ki az alternatív életformaként élhető meleg identitás!" - mondják sokan. Igen, ahogyan sok klassz dolgot hozott a kapitalizmus (pl. nagy technikai fejlődést), amik mind elég ellentmondásosak is egyben: egyébként ez a meleg identitás kérdés is... de ez hosszú téma lenne... :)!). 
Sőt időlegesen tűnhet úgy, hogy a jelenlegi fogyasztói kapitalizmus a homoszexualitást „támogatja”, „kiemeli”. Természetesen akkor, amikor üzleti érdekek, a rendszer működése ezt kívánják (egyes nyugati társadalmakban), de nem ringathatjuk magunkat illúzióba: valójában ezzel a rendszer áruvá teszi a homoszexualitást, és a sok millió elnyomott LMBT+ ember, akik nem élvezik a nyugati középosztály privilégiumait, természetesen ebből a „támogatásból” kimaradnak.

Ez a válaszom egy barátom felvetésére, aki azt írta még az előző blogbejegyzésemre reakcióként, hogy ha a kapitalizmus a szexuális elnyomás gyökere, akkor miért épp a kapitalista USA-ban haladtak előre annyira a melegjogok. 

A kérdés jó alkalom arra, hogy kifejtsem részletesebben is a gondolataim, mondjuk pontokba szedve :) :
  • először is az USA-t mint a tolerancia és a melegjogok virágzásának helyét bemutatni elég leegyszerűsítő (aki ismeri közelebbről), nagyon mélyen gyökerező heteronormativitás jellemzi az Államok jó részét, az olyan meleg "álomvárosok" meg mint New York, San Francisco bizonyos értelemben szigetek
  • nagy kérdés, mit is ért el az USA, meg a "nyugati tolerancia": a felszín és a reklám az, hogy milyen csodás "nyugaton", "amerikában"; azonban ha jobban megkapargatjuk a felszínt, akkor egy a középosztály és felső-középosztály számára csillogó, fancy meleg közeget látunk, ami mögött, "alatt" keményen ott van a más társadalmi osztályokban továbbra is élő heteronormatív elnyomás (erről egyébként nem marxista szerzők is írnak ma már elég sokat, nem én találom ki) 
  • a kapitalizmus nem egy országhoz köthető, az egész világot áthatja (ugye nem okoz meglepetést, hogy Kínában is az van), és a világ számtalan részén jelen van a heteronormativitás, az LMBT+ emberek elnyomása, üldözése; az USA csupán egy kis szeglete a globális tőkerendszernek;
  • a kapitalizmushoz tehát többféle társadalmi (állami, jogi) berendezkedés kapcsolódhat (azokkal szemben mondom ezt, akik a kapitalizmus és nyugati demokrácia alapvető összefüggését állítják - erről egyébként ma már szintén sokat írnak), de természetesen van olyan, ahol a kapitalizmus karöltve jár egyfajta liberális berendezkedéssel, amiben esélyeket biztosítunk, amiben a kisebbségekkel szembeni előítéletek ellen küzdeni divatos; viszont e felszín mögött megmaradnak az alapvető egyenlőtlenségek (mert azok nem biztosíthatók teljes mértékben a jogokkal); a liberális politika pedig (néha teljesen jószándékúan) a kisebbségeket kihasználja a tőkerendszer fenntartásának érdekében, és valójában addig míg a tőke (a profittermelés kikerülhetetlensége) alakítja a munkával szemben a társadalmi folyamatokat, addig nehezen lehet igazi szabadságra számítani (nem csak a melegek számára);  
  • a kapitalizmussal az a baj, hogy alapvetően a többlettermelés érdekére épít, és legyenek bármilyen jószándékúak is a liberális kezdeményezések, nem tudnak kilépni a (nem)szabad versenynek ebből a rendszeréből;
  • jogosan fölvethető, hogy a homofóbia nem egyszerűen a kapitalizmus terméke, hiszen nagyon sok pre-modern társadalomban van homofóbia, heternormatív berendezkedés, van vallási alapú homofóbia, és a mindenféle más elnyomások voltak/vannak jelen a kapitalizmustól függetlenül: ez így van természetesen, viszont azt is fontos látni, hogy az embert áruvá tevő kapitalizmus nem tudja az elnyomás alól valóban felszabadítani az embert, a kapitalista rendszerszintű elnyomás ma meghatározó a világban; ez az egyik legalapvetőbb, és a maga dehumanizálásával gyökerét jelenti mindenféle elnyomásformának a jelen helyzetben (akkor is ha más ideológiai alapú elnyomás is van eközben)
  • másrészt pedig - még az előző gondolatmenetet folytatva - egy olyan rendszer, amely felszámolja a tőke munka ellentétet, közösségi megélésre, formákra, közösségi demorkáciára épít, az az alapja lehet az ember felszabadulásának, és annak is, hogy ebben a berendezkedésben az elnyomás különféle más formái is felszámolódjanak, ezért mondom azt, hogy a végső cél a kapitalizmus és a magántulajdon felszámolása.
Hozzáteszem, hogy itt fontos figyelembe venni, amit az utópiáról írtam a korábbi bejegyzésemben. Nem arról van szó, hogy e végső cél miatt semmi másért nem kellene tenni, semmi más kezdeményezésbe nem lenne érdemes bekapcsolódni, hanem csak hogy fontos látnunk: ez az a távlati cél, ami felé haladnunk kellene, és ennek fényében lenne jó egy a rendszert figyelembe vevő, azt kritikusan kezelő, a "meleg kérdést" nem külön vevő, radikálisabb mozgalmiságra, buziaktivizmusra

A jelenlegi mainstream aktivizmus több további szempontból kritizálható ebből a nézőpontból: 

Az LMBT+ mozgalmak jó része liberális gyökerű, és sajnos könnyen lesz a fogyasztói kapitalizmus kiszolgálójává, beilleszkedve a rendszerbe, nem megkérdőjelezve azt. Így e mozgalmak cinkosaivá válhatnak a "melegséget" árucikké tévő tendenciáknak, kiszolgáltatva a homoszexualitás körüli diskurzusokat az üzleti érdekeknek. 

Gyakori az is, hogy a hagyományos meleg aktivizmus és jogvédelem, nem vállal szolidaritást más csoportokkal, vagy csak minimális mértékben. Különösen nagy az érdektelenség a szociális ügyekkel kapcsolatban. Alig esik szó a nem középosztálybeli LMBTQ emberek helyzetéről: a hajléktalan, szegény buzikról, vagy akik nem férnek bele a céges világ toleranciájába (például itt van egy példa erre): 


Ez fölveti a buziaktivizmus fókuszának problémáját is. Mire is fókuszál a politikai/aktivista tevékenységünk? Manapság előtérbe került a lobbizás, amivel sokmindent el lehet érni rövid távon. Ez utóbbi kétségtelen. Kérdéses viszont, hogy a lobbizás mint eszköz mennyire szolgáltatja is ki egyben az adott kisebbséget a hatalomnak (pl. épp a fentebb linkelt történetet). 

Szintén nagy erőkkel folyik a küzdelem a melegházasság legalizálásért (több helyen hatalmas pénzeket is ölnek ebbe). Szintén tűnhet nagyon dicséretes küzdelemnek, de vajon valóban ez kellene legyen a legfőbb aggodalmunk? Ezzel kapcsolatban ez a cikk fölvet néhány nagyon fontos gondolatot, ami szembe megy a mai mainstream LMBT aktivizmus megközelítésével. 



A másik mainstream megközelítést is kritikával illeti egyfajta marxista queer megközelítés: ez a coming out központisága. Gyakran lehet hallani azt a hozzáállást, hogy minél többeknek föl kellene vállalnia a melegségét, és akkor az változást hozna a társadalomban. Egy időben én is pártolója voltam e megközelítésnek, és most is azt gondolom, hogy jobb, ha valaki nyíltan éli az életét (neki magának is), de már voluntarisztikus elképzelésnek és leegyszerűsítőnek tartom azt a gondolatot, hogy ez hoz változást. Ráadásul sok ember valóban a rendszerszintű elnyomás miatt nem tud coming outolni (jellemzően ez is könnyebb egy középosztálybeli, nagyvárosi közegben), és ez a megközelítés büntudatkeltő, és az egyén vállára teszi a súlyt (ha ő előbújik, majd változik a helyzet), miközben a rendszer rossz, amit bizony (ha realisták vagyunk) egy, de még sok coming out sem fog megváltoztatni. Ez persze nem veszi el a coming out értékét, adott esetben fontosságát. Csak az ezt középpontba helyező, az egyént túlságosan is felelőssé tevő, a rendszerszempontot kihagyó szemlélet a problémás itt. 

A baloldali LMBT vagy marxista queer megközelítés egyébként nem új találmány. Számos képviselője van, csak nálunk tűnik újnak és furcsának sokak számára. 

Végül írok néhány szót a nálunk is egyre népszerűbb queer emlélet és a rendszerkritikai megközelítés kapcsolatáról. 

Ahogyan már a korábbi blogbejegyzésben írtam a marxizmus alapvető konfliktusban van a posztmodernitás, posztstrukturalizmus diskurzusaival, de érdekes, hogy benyomáson szerint például a queer-elmélettel tud a legjobb párbeszédbe kerülni. A marxisták általában elutasítják a queer posztmodern (csupán megbontásokra épülő) politizálását, és azt a szemléletet is megkérdőjelezik, hogy a társadalmi harcban a minden kategória felszámolása lenne a megfelelő út (mert ha úgymond 'nincs osztály', 'nincs nem', akkor hogyan lehet a struktúra ellen harcolni, akkor hogyan beszélhetünk osztálytudatról stb.). Ezzel együtt is a queer normamegkérdőjelezése, a kategóriák hatalmi dimenzióját kiemelő megközelítése pozitív visszhangra talál marxista szerzőknél is. A nem és a szexuális orientáció kérdésében a fluiditás, átmenet hangsúlyozása (a fix kategóriák helyett) összhangban állhat egy rendszerkritikus és ezért normakritikus megközelítéssel is
Érdekes kérdés marad közben, hogy vajon a queer megközelítés (relativizáló tendenciáival) mennyire tud forradalmi lenni, és főleg, hogy nem kötődik-e túlságosan is a nyugati társadalmi közeghez. Vajon mennyire működőképes, radikális és rendszerkritikus, s vajon mennyire beágyazott mondjuk a hazai kontextusba

A Buzimanifesztónk (katt ide) több kérdést, amit itt is felvetettem, feszeget, de fontos megjegyeznem, hogy az Buzi Újhullámot létrehozók és aztán ahhoz csatlakozók csoportját nem képviselem ebben a blogposztban (ez csak a személyes véleményem): az egy sokszínűbb társaság, amely egy szélesebb értelemben vett rendszerkritikai megközelítést tesz magáévá. Ezzel a kapitalizmust kritikával illető hanggal párhuzamosan a manifesztó a helyi beágyazottság, megközelítés fontosságát is kiemelte, mert nem biztos, hogy nyugati mintákat kellene követnünk az aktivizmusban. De ez már túlmutat a marxizmus kérdésén, bár a kontextus figyelembe vételének gondolata egyáltalán nem idegen tőle. Mint ahogy szeritem a manifesztóban szintén kritizált PC hozzáállás kritikája sem, amely szintén liberális találmány, de ahogyan sok más ilyen, a PC is a csak felszínt kapargatja (nem a gyökeret, a radixot!), és hosszú távon kontraproduktív. Miközben persze - úgy vélem - bizonyos létjogosultsága megvan, hogy a nyelvhasználattal is védjünk embereket. 

De ez már (és igazából bővebben a queer kérdése is) egy másik történet, és elmesélésére máskor kerül sor, ha sor kerül... :) 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése