2015. június 28., vasárnap

Szivárványba borult a Facebook... Miért is nem örülök?

[Elöljáróban (mivel ezt többen félreértették): Nem azokkal van bajom, akik beszivárványozták a profilképüket (többet lájkoltam is az elején), hanem ezzel a jelenséggel magával (aminek a részei vagyunk, lehet, hogy ha nem kezdek ezen gondolkodni, én is ugyanezt teszem]. És ez nagy különbség. A megközelítésem pedig rendszerkritikai (ehhez erről itt lehet olvasni bővebben, meg itt), amiből ez a látásmód is fakad. A szavaimat a rendszer és nem az emberek kritikájaként kell értelmezni]
Jellemző módon csak annyit posztoltam a Facebook falamra, hogy problémám van a szivárványozással, és majd írok róla, és kommentdömping alakult ki a poszt alatt. Az érvek mindegyikére nem fogok tudni itt kitérni, de a legtöbben (nyilván előzetesen feltételezve a véleményem) azt írták, hogy dehát egy kis lépésnek is örülni kell, az USA azért nagyhatalom, szóval fontos, ami ott történik. Ez nekünk is öröm, nem fikázni kellene stb. No, akkor most megírom egy blogban, ahogy ígértem, amit gondolok. Vicces, hogy egy éve írtam utoljára blogot, és akkor a prájddal szemben. Úgy látszik akkor ragadok tollat, ha a mainstream LMBT cuccokat kritizálom... dehát ez most így alakult. :)
(Ha valaki számára hosszú ez a szöveg, ugarhat a végére, ahol röviden összefoglalom a véleményem, de figyelem: az egy igazi gyomros, csak az vállalja be, aki bírja. Aki nem, az inkább olvassa el a higgadt szöveget itt, ha hosszú is)



Meg kell mondjam először én is örültem. Bár nem vagyok amellett, hogy a házassági jogegyenlőség ilyen központi aktivista motívum legyen (mint amilyenné lett), de én is úgy gondoltam, hogy ez egy fontos lépés, nyilván öröm egy csomó ember számára, aki össze akart házasodni stb. Aztán egyrészt elkezdtem reflektálni a történésekre, másrészt amikor megláttam, hogy a Facebookon minden második ismerősöm átszínezi szivárványosra a profilképét, akkor különösen elgondolkodtam. Miért is olyan fontos nekünk ez, és tényleg olyan jó-e, és tényleg ennyire örülni kell-e neki? És egyre inkább azt éreztem, hogy jajj. Ami történt az egy dolog, de ahogy erre a Facebookon reagálunk, az nagyon gáz. 
Kezdem azzal, hogy az ilyen FB őrületekhez mindig is ambivalensen viszonyultam (szerintem nem láttatok még semmilyen ügyért megváltoztatott profilképemet!, nem véletlenül). A Facebook fontos eszköz az aktivizmusban is, és néha jó látni az emberek ott kifejezett szolidaritását, de mégiscsak egy kapitalista cég által üzemeltetett vállalkozás, amiben az elvileg (!) szabad gondolatáramlás jegyében nagyon sokféle üzenet átmehet, sokminden divattá válhat, és a néha leegyszerűsítő üzenetek inkább beilleszkednek egy trendbe, mint hogy valamit tényleg változtassanak (miközben annak illúzióját is adják, hogy tettünk valamit). Ilyen volt, amikor mindenki átírta a profilképét a Je suis Charlie-ra. Nagyon problémásnak gondolom ezt a mondatot és ezt a trendet is, de most itt nem ez a téma, csak jelzem példaként, mint egy másik korábbi FB profliképváltó cuccot. Én nem nézegettem végig az ismerőseimet, hogy ki váltott vagy nem, de többen írták meg nekem, hogy az ismerőseik közül olyanok is szépen átszíneződtek fancységből, akiknek nem sok semmi közük volt eddig az LMBT ügyekhez, nemigen álltak ki semmi ilyesmi mellett, vagy akár tökre bifób és heteronormatív kijelentéseik voltak. Lehetne azt mondani, hogy legalább most vállal szolidaritást, de ezzel meg az a gond, hogy könnyen előfordulhat, ezzel meg is veregeti valaki a saját vállát: én milyen elfogadó és toleráns vagyok. 
Van, aki azt írta ki, hogy ő azért változtatta meg a profilképét, mert ezzel is tiltakozni akart a hazai közélet homofóbiája ellen. Ez egyébként tök jó cél, csak bennem ismét fölmerül, hogy ez valóban tiltakozás-e, vagy inkább egy kiüresedett FB jelenség marad. Ami meg a legelgondolkodtatóbb, az az, hogy erre miért is indult be ennyi ember... Azt kell mondjam, ez most egy jó áru lett, amit könnyen megvettünk. Már nem ilyen jó áru a magyar prájd, mert szerintem az emberek töredéke szivárványozta volna be magát, ha az a félhívás, hogy az itthoni prájd miatt változtasd meg a profilképed (de lehet, hogy pesszimista vagyok), és ha mondjuk a hajléktalanság vagy a bevándorlókkal szembeni diszkrimináció témájában lenne  hasonló kezdményezés, biztos vagyok benne, hogy nem lenne ennyire fancy, ennyire jó áru. A "jó áru" dologban az is benne van, hogy a nagy cégek egy része hogyan reagált, amit én megint problémásnak tartok, de most ezt nem fejtem ki. Erre persze lehet mondani, hogy a kapitalizmusban minden így áruvá válik, és hát örüljünk, ha ezt most jól el lehet adni, de erre én meg azt mondom, hogy oké, csak akkor meg szembesüljünk vele, hogy nagy egyenlőtlenség van e versenyben az "emberi jogi áruk" között, és ennek tudatában tegyük, amit teszünk. 
Mindezzel együtt is megértem, ha valaki örült annak, hogy ennyien kiálltak emellett, ha neki jó érzés volt, hogy látta az ismerősei jó része így fejezte ki örömét. Meleg fiatalok kommentjeit olvastam, akiknek ez felszabadító volt. Értem ezt a részét, és ezért is írtam korábban egy posztomban, hogy nem akarok ünneprontó lenni, de azért azon a jó érzésen kívül, amit ez tényleg okozhat (és amit elsőre, nem reflektálva nekem is okozott) meg kell nézni ennek a távlatait, mélyebb (társadalmi) dimenzióit is. 
De nem csak a szivárványozással van bajom, hanem magával azzal is, ami történt, illetve főleg azzal, amilyen reakciók erre születtek. 
Nincs itt most mód kifejteni, hogy mi minden bajom volt ezzel a nagy, USA-beli házassági jogegyenőségi harccal, itt csak utalok arra, hogy Stonewall idején elég egyértelműen azt fogalmazták meg a LMBT emberek, hogy nem akarnak házasságot, és a harc a házasság mint társdalmi intézmény eltörléséért kellene, hogy folyjon. Sokak szerint teljesen félrevivő, hogy a melegek és leszbikusok beállnak egy olyan harc mögé, amivel a heteroszexuális családmodell mintáját követik, internalizálják. Ráadásul ez kritikai szemmel a magántulajdonra épülő nukleáris család kapitalista modellje. A másik gond meg, hogy erre irtózatosan sok pénzt költöttek (nem véletlen, hogy pár év alatt ezt az egészet átnyomták), sokszor problémás eredetű pénzt, miközben egy csomó más ügyre meg nem. Tényleg ez volt a legfontosabb, tényleg a házasság ügye (amely valójában egy középosztálybeli réteg érdekeit szolgálja) ilyen kardinális? Érdemes volt ebbe ennyi energiát, pénzt tenni? Ráadásul ez az üzleti alapon működő kampány létrehozott egy olyan retorikát, ami azt erősítette, hogy igen, ez a fő ügy. Mindenkivel "elhitette", hogy igen, ez a legfontosabb lépés. Én ezt nagyon problémásnak látom, és nyilván annyira nem is tudok örülni egy ilyen ellenmondásos kampány győzelmének. Azt zárójelben jegyzem meg, hogy Kennedy bíró indoklása, érvelése elég konzervatív, és a család konzervatív értékére épít. 
Ami viszont még félelmetesebb volt számomra nézve a reakciókat, hogy sokan ezt a "győzelmet" úgy ünnepelték, mint valami fő állomást, sőt végcélt. Rengeteg olyan médiacímszalag jelent meg, hogy 46 éve polgárjogi küzdelme ért révbe, és ilyenek. WTF?! Na ettől tényleg kiráz a hideg (és a FB-os szivárványozás nekem ebbe a kontextusba helyeződik el). Egyrészt Stonewallnak ez nem igazán volt célja, és szerintem a szelleme is nagyon más volt, mint ez az állítólagos révbe érés, másrészt milyen révről beszélünk az USA-ban?? Michigenben még mindig kirúghatnak a munkahelyedről, mert meleg vagy, egy csomó embernek a házasság nem jelent semmilyen megoldást a szexuális orientációjával kapcsolatos problémájára, sokan végzik még mindig utcán mint LMBT-k, mert a szüleik kitették őket (erre mennyi pénzt is szántak a kampányok???), nagyobb az öngyilkosságok aránya az LMBT fiatalok között, jelen van az iskolai erőszak, a transz emberek diszkriminációja totál erős, stb., arról már nem is beszélve, hogy ha az LMBT mozgalom kicsit kinéz a háza tájáról, akkor még egy csomó társadalmi célt kéne, hogy lásson, mert az igazságtalanságok rendszerré állnak össze. Tudom, hogy dívik Magyaroszágon is az emberi jogi megközelítés az LMBT aktivizmusban, és ebből nehezen látunk ki, de jó lenne, ha látnánk azt is, hogy nem csak így lehet LMBT ügyekért harcolni, és nem jogegyenlőségi diskurzusban a házasság hozzáférhetővé tétele egyáltalán nem olyan nagy eredmény. Erről itt megint nem tudok hosszan írni. Javaslom olvasásra a Buzi Újhullám cuccait, meg workshopjait (pl most a prájd héten), amik ezt a nem liberális, hanem kritikai aktivizmus szemléletét igyekeznek megjeleníteni. 
Értem, hogy sokak számára ez az esemény minden ellenmondásossága ellenére szimbolikus értékű és ezért tölt el örömmel. Egy meleg serdülő egy eldugott amerikai kisvárosban, aki nem mert még senkinek előbújni, és azt látja, hogy minden virtuálisan szivárványba borul körülötte, megerősítést kap, hogy "nincs vele baj" vagy, hogy "nem vele van a baj". Ez igaz. Viszont ennek az éremnek is van egy másik oldala. Utána lehet, hogy még nehezebb lesz neki megélnie azt az izoláltságot, ami a valós környezetében várja, vagy olyan lépéseket tesz, amik meggondolatlanok (coming out-ol konzervatív szüleinek, hiszen egész USA szivárványban, itt az ideje, ők meg kiteszik...), és arra meg nincs igazán jó szociális hálózat, hogy ezeket a problémáit kezelje. Ezért ellentmondásos minden ilyen reprezentációs, szimbolikus gesztus és kampány. 
Többen hivatkoznak ilyenkor arra egyébként, hogy jó, amikor a "melegség" így normalizálódik, tehát közszereplők, cégek, szervezetek stb. megjelenítik, jelzik szolidaritásukat, s ezzel azt közvetítik: ez nem probléma, ez normális, ez oké, stb. Igen, ennek lehetnek jó hatásai, és alakíthatnak társadalmi mentalitást. De épp a fent említett jelenségek miatt ez ugyanakkor problémás: messze nem elég, rosszul sülhet el, a cégek, szervezetek, politikusok ezzel gyakran "le is tudják a szolidaritást", ráadásul legitimációs eszköz lesz számukra, hogy amúgy tök igazságtalan működésmódjaikat elfedjék valamilyen fancy ügy mellett kiállással (ld erről a pinkwashing jelenségét). Én nem örülök annak, hogy egy olyan cég, amelyik amúgy tömegeket zsákmányol ki (és azt mondja a menekültek ügyére, hogy amellett nem áll ki, mert az már túl erős, túl politikai téma), az az én ügyem mellett kiáll, és engem mint ksebbségi csoportot használ, hogy eladja önmagát, és az én aruvá vált imidzsemet. És annak sem, hogy egy olyan ország elnöke, amelyik jeleskedik az emberi jogok és méltóság megsértésében  világszerte, amelyik bebörtönözte Chelsea Manninget, megható szavakat mond, kiállva "mellettem" (vagyis inkább az ő politikai agendája mellett, ami a melegházasság volt!). Kössz, nem! A melegség így nem normalizálódik pusztán, hanem áruvá válik, és bizonyos szegmenseiben (nem véletlenü írtam melegséget) jól eladható lesz... A bizonyos szegmensek fontos szempont, mert ahogy fentebb felsoroltam egy csomó dimenzió ebből a történetből kimarad. Szóval sok gond van e gesztus szimbolikusságával is (amit a FB kampány csak erősít szerintem). 
Chelsea Manning írja, hogy fél tőle, hogy miután ez egy szimbolikus győzelem, és így is fogalmazódik meg, oda vezet, hogy azok ügye, akiknek a házassági jogegyenlőség nem jelent semmilyen valódi előnyt, háttérbe szorul majd. Ezért nekem kifejezetten félelmetes, hogy néhány ezt valami végső győzelemként ünneplik. És értem, hogy aki beszivárványozta a profilképét nem ebben a retorikában tette, de mégis szerintem óhatatlanul beágyazódik ebbe. 
És végül az utolsó, úgy mondanám globális szempont. Felvethető ugyanis, hogy miért is kéne örülni annak, ami az USA-ban történt, azon túl persze, hogy mondhatom, hogy szolidaritok azokkal, akik ott örülnek, ami persze jogos, de itt is megjelentek más érvek. Többen megjelenítették azt a különféle posztokban, hogy az USA vezető szerepe miatt fontos, hogy ott mi történik, és a szokásos retorika is előtérbe került, hogy "ott már hol tartanak, bezzeg nálunk". Én ezt rendkívül ártalmasnak tartom. Egyrészt, amikor azt mondjuk, hogy az USA fontos, akkor szépen beágyazódunk egy jó kis imperialista logikába. Lehet erre azt mondani, hogy ez a valóság, el kell fogadni; számít, ami ott történik (szokásos érvek), de erre én meg azt mondom, hogy észre sem vesszük, hogy ezzel az érvvel felvesszük azt a logikát, amit az USA közvetíteni akar, ennek igenis lehet ellenállni, ráadásul ez a logika már rég nem is állja meg a helyét. Sőt nagyon negatív következményei vannak. A izslám nevét használó terrorizmus, az orosz és keleti fronton a hidegháborús légkör nagyon sok kérdést fölvet. És itt megvan az ellenhatás is. Ha az USA zászlajára tűzi az LMBT jogokat, akkor "mi dafke szembemegyünk ezzel a nyugati őrülettel" - mondják sok helyen. Ebből persze nem az következik, hogy akkor ne tűzzünk zászlónkra jó ügyeket, de azt mindenképp érzékelteti ez, hogy az emberi jogok piacán bizonyos ügyek (pl. Oroszországban az LMBT embereké) a hatalmak adok-veszekjének kiszolgáltatott áldozatává válnak, és hogy az USA pozíciója egyáltalán nem olyan szuper, mint ahogy ezt bemutatja. El tudok sajnos egy olyan (apokaliptikus?) forgatókönyvet képzelni, amelyben győz egy teljesen más világképű hatalom, megszűnik az USA (és Európa) centumszerepe, és egy teljesen más világrend jön, amiben lőttek még a legalapvetőbb LMBT jogoknak is. És ebben bizony része lesz akkor annak az imperialista politikának is, amit az USA követ. Ezt csak azért vázolom föl, hogy ne gondoljuk, hogy a történet olyan egyszerű, hogy mind szépen menetelünk "Amerika" (a "civilizáció") felé... És ha nem is lesz ilyen apokaliptikus váltás, a feszültségek akkor is növekedhetnek, az imperializmussal való szembenállás egyik gesztusa is lehet ebben a kontextusban az ottani ügyekben más, épp ellentétes álláspont, és e feszültségek bizony a világ számos helyén inkább a jogok korlátozását hozhatják. Ez az egész egyébként számos gazdasági tényezővel is összefügg, amit most itt nincs mód feltárni... de fontos, és sokszor kihagyjuk a pakliból. 
Ezen túl azért is ártalmas ez a "mi még bezzeg nem tartunk ott" retorika, mert öngyarmatosító, nem veszi figyelembe a kontextus sajátosságait, és nem is igaz, mert attól mert most az USA-ban van azonos neműek házassága, még irtó sokféle a társadalmi kép, szóval ez egy kicsit kreált mítosz is: "Amerika, meg Nyugat-Európa paradicsom a melegeknek, ez meg itt nálunk a középkor". Ráadául ez bénító is lehet az aktivizmus számára. Erről is lehetne sokat írni még (az öngyarmatosításról, ld a manifesztónkat is), ami annyira dívik nálunk, és annyira nem reflekátlunk rá, de ez a poszt nem erről szól. És tudom, hogy sokan nem azért lettek sziványványosak, mert öngyarmatosítók, de sajnos a gesztus akár akarja, akár nem valamennyire beépül ebbe a diskurzusba is mostmár. 
Hát kb. ezek a gondjaim kifejtve. Valaki azt írta a falamon, hogy ha negatív vagyok, akkor azokba rúgok, akik most örülnek. Hát belerúgni senkibe nem szeretnék, de úgy érzem, meg kellett jelenítenem az érem másik oldalát (amivel azért nem csak én vagyok így!), és ha már metaforákat használunk, akkor azt mondanám, hogy rúgást nem, de egy kis hideg vizet azért szívesen locsolok egy ilyen poszttal, hogy felébredjünk, felfrissüljünk, ha elsőre a hideg kellemetlen is. Ez a magam számára is egy ilyen hideg vízzel leöntés. Akkor most nagyon őszintén elmesélem, hogy amikor meghallottam a híreket, és megnéztem az első videókat, akkor magam is meghatódtam. Könnyen megmaradhattam volna ebben az első érzelmi mámorban, meghatódva a FB posztokon, önfeledten örülve. De magamat is le kellett önteni hidegvízzel. Nem könnyű ez. Ha elkezdek reflektálni, elkezdek gondolkodni mélyebben a kérdéseken, akkor rájövök, hogy az első érzelmi reakciómat mennyire kondicionálja az a társadalmi kontextus, amit a kérdést körülveszi. De azt is látom, hogy ezen milyen fontos túllépnem. Én nem bánom, hogy a reflexió kimozdított az örömből, és nem bánom, hogy nem adtam át magam az önfeledt örömnek. Nem minden öröm jó. Már rég megtanultam, hogy a rendszer az érzelmeinket is felhasználja ahhoz, hogy megerősítse önmagát, és ezért kell mindig gyakorolni a mögé nézést. Én nagyon hiszek abban, hogy ez fontos. A társadalmi változás nem úgy jön, ha a rendszer által generált reformlátszatokkal azonosulunk, és csinálunk egy érzelmileg motivált gesztust a Facebookon, hanem, ha néha önmagunkkal is kegyetlenül megnézzük a rendszer mechanizmusait, ellentmondásait, és ezeken a pontokon "támadunk". 
Mindezzel együtt, akinek ez most fontos és jól esik neki, megértem, mert nyilván a sok szivárvány megerősítő lehet (elsőre nekem is az volt, aztán kezdett csak kiakasztani). De azért azt hadd javasoljam, hogy az első eufória után, majd térjünk vissza a hétköznapokba, és vívjuk meg a konkrét harcainkat. Ha valakinek ez a szivárványozás most ehhez segít, hát hajrá... Nekem azt gondolom, nem, és veszélyét látom annak, hogy olyan tendenciákat erősíti meg, amik jónak tűnnek elsőre, de ha megkapargatjuk a gesztus csak a rendszer kiszolgálója, megerősítője lesz. 

Azok számára, akik valami rövid összefoglalást akarnának olvasni a véleményemről, és bevállalják a "gyomrost", azoknak ide írom azt, amit még tegnap egy zárt csoportban posztoltam röviden összefoglalva kiakadásom miértjeit (figyelem a fenti szöveg kifejtettebb, és higgadtabb :)!): 

FONTOS! Továbbra sem másokról szól ez a pár mondat, hanem arról, mit bennem a jelenség kiváltott (szóval senkit leszólni nem akarok, csak a jelenségről mondom el a véleményem). 


"Nem akarok senkit megbántani itt sem, meg ünneprontó sem lenni. De engem mostmár kezd irritálni ez a szivárványdömping. Most komolyan: minek is kéne ennyire örülni? Annak, hogy egy csomó pénzzel végignyomott (és milyen pénzzel) kampány után egy hót imperialista állam legfelsőbb bírósága kimondta (amúgy tök konzervatív érvrendszert használva), hogy házasodhassanak abban az országban az azonos neműek, miközben pl. Michigenben még mindig el is küldhetnek a munkahelyedről a szexuális orientációd miatt, és még egy csomó gond van. A világ többi részén meg semmi nem történt, azon túl, hogy most tömegek ebben az imperialista államban történt retorikailag győzelemnek eladott sikert a szintén ebből az államból irányított Facebook oldalukon megjelenítik... Sőt ha nagyon ünneprontó akarok lenni, akkor ez globálisan nem biztos, hogy az egyenlő jogok erősödéséhez vezet, hanem akár az ellentételezés is megjelenhet ("dafke nem leszünk nyugat", mert ez az egész "mi is legyünk olyan mint amerika" szintén ezt a kettős látásmódot erősíti sztem), és az USA-ban meg ott a veszély, hogy szépen leülnek, és persze ennyi pénzt már más kampányokba nem tolnak (pl. hajléktalan melegek). A Stonewall megkoronázása retorika teljesen ebbe az irányba mutat. Ettől egyenesen kiráz a hideg. Stonewall célja messze nem ez volt... Szóval én nem vagyok oda, inkább hányingerem van ettől a szivárványesőtől.... meg a reflektálatlanságtól, ami mögötte van... (miközben persze értem, hogy ez van, akinek jól esik, bátorító stb.)"

1 megjegyzés:

  1. bevallom, én itt tettem le a sarlót és a kalapácsot: "mégiscsak egy kapitalista cég által üzemeltetett vállalkozás"

    igen, amikor nem szemközt állsz azzal az emberrel, akivel kommunikálsz, hanem egy technológiai közvetítő közeget használsz, egy kapitalista cég termékét használod. ha még nem mondtam volna, ez a fajta tautologikus marxista retorika engem leginkább a vallásos szövegekre emlékeztet

    VálaszTörlés